Kezdőlap

Nemrég olvastam egy könyvet: Mesék életről, halálról és újjászületésről. Az említett mesék gyakorlatilag merítések egy néprajzi gyűjtésből Afrikától Lettországig. „Világot teremteni” pedig azt jelenti, hogy az ember önmagát éppen úgy formálni és alakítani tudja, miként szűkebb vagy tágabb környezetét.” írj a könyv ajánlója.

Mindig is úgy gondoltam a mesékre, mint a tanítás egyik legősibb és legszebb módjára. Kisgyermekként első ízben a meséken keresztül ismerjük meg a minket körülvevő világot. Ismereteket szerzünk annak jellegéről, működéséről. Kezdetekben a szüleinktől, körülöttünk élő emberek elbeszéléseiből kiindulva formáljuk világképünket, melyet saját, egyre bővülő tapasztalatainkkal építünk, színezünk és árnyalunk tovább életünk során.

A jó mese tanít, útmutatást ad, kérdéseket ébreszt a hallgatóságban, elgondolkodtat. Tizenkét éven keresztül tanáraink főállásban veszik át a mesék szerepét. A tárgyi tudásanyagon túl a jó tanár – akár csak a jó mesélő – hiteles, személyes viselkedésével, jellemével emberségre is okítja hallgatóságát. Ennek alapja egy számomra kézenfekvő filozófiai, teológiai és logikai gondolatmenet, mely szerint alapvetően nem magukban az állításokban hiszünk. A hit bizalom abban, hogy az állítást kijelentő személy igazat mond, tehát hiteles a szemünkben. Természetesen nem elhanyagolható adott állítás bizonyításának helytállósága, különösen a természettudományok esetében. Összességében mégis úgy hiszem, az általános és középiskolai tanulmányok során mind a tanár személyisége, mind a leadott tananyag közel azonos fontossággal esik latba.

A tananyag elsajátítása nem lehetetlen küldetés, szorgalom, kitartás és némi ész sem árt hozzá. Hiteles személlyé válni már keményebb munka. Önmagunkat tökéletesíteni, fejleszteni a jellemünket időigényes és fáradtságos munka. Igazából úgy hiszem mégsem igazán megfelelő jelen esetben a tökéletesíteni kifejezés. Nem tökéletesnek kell lenni – persze az egészséges ambíció feltétlen hasznunkra válhat – hanem következetesnek, emberinek. Az emberséghez szervesen kapcsolódik a hiba, hiszen mindenki vét hibákat, aki tapasztal. Kíváncsiságunk hajt az ismeretlen felé és utunk során néha megbotlunk. Ezekből tanulva válhatunk tapasztalttá. Tapasztaltak sokan lehetnek, a jó tanárnak – a hiteles embernek - azonban ez nem elég. Hibáinkat, útkeresésünket vállalva magunk és környezetünk előtt hitelessé és erőssé lehetünk. Egy hiteles ember szájából elhangzó kijelentések sokkal be-, és elfogadhatóbbak, ezáltal nagyobb az esélyünk arra, hogy gondolataink, tanításunk valóban elérjen a hallgatósághoz.

Az előttem álló egyetemi évek alatt nem csak azt tartom feladatomnak, hogy választott tudományterületeken belül a lehető legalaposabb, legmélyebb és legátfogóbb ismeretanyagot tegyem magamévá, hanem, hogy emberként is felnőjek az előttem álló feladathoz, megfeleljek az előbb leírtaknak. Számomra a tanári életpálya egy egész életutat felölelő kihívás és egyben élethivatás. Folyamatos fejlődést, naprakészséget vár el a tanári élet és emellett komoly jellembeli feladatokat is sodor az ember elé, nap-nap után. 

Érdekessé, érthetővé kell tenni a tananyagot a diákság számára, melynek egyik legjobb módja a széleskörű tájékozottság. Ennek segítségével közelebb vihetjük a diákságtól amúgy földrajzilag vagy akár időben távol eső problémákat, kérdéseket. Emberileg - a jó retorikai, előadói készségeken túl – nyitottnak, toleránsnak és elfogadónak kell lennünk, lehetőséget hagyva arra, hogy diákjaink merjenek hozzánk fordulni, ha kérdésük, kételyük van. Ez a fajta hozzáállás arra is utat nyit, hogy közelebb kerülve a gyermekekhez, közelebbről megismerve saját világukat hatékonyabban, finomabb részleteiben is segíthessünk formálni lelkük, életük törékenyen alakuló világlátását, szemléletmódját. Utóbbi alatt a társadalmi szerepvállalás és önmegvalósítás katalizálását értem: utat mutatni a helyes szocializációban, társadalmi problémákhoz való szenzitív hozzáállásban, véleményformálás útjaiban és kifejezésének kulturált módjaiban, gondolkodó, felelősségteljes magatartás kialakításában. 

Tovább fejtegetve a kérdés egyéb aspektusait, fontosnak tartom megemlíteni saját álláspontomat a tanári pálya társadalmi szerepvállalásáról, felelősségéről és feladatáról. Emberi létünkből és természetünkből fakadóan kötelességünknek tartom, hogy megpróbáljuk visszaforgatni, kamatoztatni az életünk során megszerzett rengeteg tudást, tapasztalatot és kapott ajándékot, szeretetet és törődést. Ha úgy tetszik, fajfenntartásunk lényege és sikeressége is a megszerzett információk továbbadásában rejlek. Nem magunknak élünk, végső soron akkor érezhetjük sikeresnek és beteljesítettnek életutunkat, ha az elkövetkezendő generációkat segítve valamilyen formában hátrahagyjuk, továbbadjuk élettapasztalatunk legjavát. Általában az áthagyományozódási kör az illetők gyermekeit, közvetlen környezetét érinti. Vannak emberek és életpályák, melyek természetüknél fogva lehetővé teszik, hogy tudásunkat sokkal szélesebb körben hintsük el. Az egyik legjobb példa erre a tanári élethivatás. Hogyan alakíthatnánk jobban világunkat, mint a felnövekvő generációk nevelésével, okításával? Ambiciózus vagyok és eltökélt: szeretnék hatni az eljövő nemzedékekre. 

A pedagógusok társadalmi felelőssége és szerepe óriási, felbecsülhetetlen. Kisiskolás koromtól tanár szeretnék lenni. Igazából csak az elmúlt három év alatt érett be igazán a döntés, eltökéltségem megerősödött, jellemem megedződött, elkezdtem valóban felnőni a feladathoz. Öt éve felvettek az állatorvosi egyetemre, de rá kellett jönnöm, máshová húz a szívem, más feladatom van. Felvállaltam magam és a családom előtt, hogy tanárnak kell lennem. Nagyon megkönnyebbültem mikor kimondtam ezt, felszabadultam és valami végtelen nyugalom szállt meg. Már tudom, merre visz az utam, semmi sem tántoríthat el.

Csodákra vágyom! Csodákat tenni és átélni a diákokkal! 

Szeretném élethivatás szintjén megélni a szakmámat, hogy minden napom, életem része legyen a nevelés, tanítás. Már az is csoda számomra, hogy rátaláltam önmagamban erre az elhivatottságra. 

Szívből remélem, hogy legjobb tudásom szerint teljesítve az egyetemi évek alatt jó úton haladok affelé, hogy valóban jó tanárrá válhassak!